Happy-Balaton szoftverfejlesztés referencia

Szoftverfejlesztés referencia

Happy-Balaton Kft.

Ajánlás

Az elmúlt évek során alkalmam volt megismerni a Commit Kft. tevékenységét, mivel a Happy-Balaton Kft. Évek óta hivatalos munkakapcsolatban áll a Commit Számítástechnikai és Kereskedelmi Kft.-vel, így cégünk az eddig tapasztaltak alapján adja ajánlását.

Fiatal cég révén, azt hinnénk, hogy mögöttük kevés megvalósítás áll, de ez egyáltalán nem igaz, hiszen referencialistájuk látványosan növekszik, ami arról árulkodik, hogy komoly munkák vannak a hátuk mögött, melyekre bátran hivatkozhatnak.

Számunkra a Commit Kft. a következő szolgáltatásokat nyújtotta:
-Utazási rendszer kifejlesztése.
-ARRS foglalási és beutaztatási rendszer kifejlesztése, betanítása, és karbantartása.

A Commit Kft. a fenti munkákat határidőre elvégezte, szolgáltatásait tekintve is megbízható partnernek bizonyult. Az általuk fejlesztett szoftverekkel és szolgáltatásokkal cégünk elégedett. Elismerésünket fejezzük ki a hatékony szoftvertechnológiai fejlesztéseikért, újításaikért, ötletes megvalósításaikért.

Örömmel mondhatom el, hogy a Commit Kft.-vel kapcsolatba lépve, megbízható, komoly és ugyanakkor nagyon közvetlen fejlesztő partnerre találtunk. Tevékenységét kiemelt helyre sorolhatjuk.

Mindezek által bátran ajánlom mások figyelmébe is a Commit Kft. Szoftvertermékeit, szolgáltatásait. Ajánlom, mivel korrekt partnernek tartjuk úgy a fejlesztők technológiai tudását, mint az általuk létrehozott termékek megvalósítását, kivitelezését megítélve.

Tasnádi Zsolt
Happy Balaton-Kft
ügyvezető