mikro kis és középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése 2015

  • Eszközbeszerzés pályázat termelő, gyártó cégeknek - informatikai fejlesztés is támogatott!

    A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2014-2020 (GINOP)keretében kiírt pályázat célja, azon TERMELŐ, GYÁRTÓ tevékenységet végző vállalkozások (és vállalkozók) támogatása, amelyek hozzáadott érték-növekedési potenciállal vagy exportnövekedési potenciállal bírnak, a fejlesztésük eredményeként helyi, nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatokba kapcsolódnak be vagy részvételük intenzitása ilyen tekintetben növekszik.

    Mikro-, Kis- és Középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése
    GINOP 1.2.1-15.

    Beadhatóság:

    2015. július 9 - 2017. július 10.

    A projektek megvalósítására legfeljebb 18 hónap áll rendelkezésre.

    Jogosultak:

    • Kizárólag TERMELŐ, GYÁRTÓ tevékenységet végző (megadott TEAOR lista alapján), mikro- kis-és középvállalkozásnak minősülő vállalkozások pályázhatnak, akik, vagy akiknek a kapcsolt vállalkozása rendelkezik min. 1 lezárt, teljes üzleti évvel.
    • 2014-ben min. 1 fő volt az átlagos statisztikai létszámuk
    • Csak Budapest és Pest megyén kívül megvalósuló beruházás támogatható!

    Támogatási intenzitás:

    • Észak-Magyarország, az Észak-Alföld, a Dél-Alföld, a Dél-Dunántúl régiókban megvalósuló projektek esetében a mikro-, kis- és középvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 50%-a;
    • Közép-Dunántúl régióban megvalósuló projektek esetében a mikro-és kisvállalkozásokesetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 50%-a, középvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 45%-a;
    • Nyugat-Dunántúl régióban megvalósuló projektek esetében a mikro-és kisvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 45%-a, középvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 35%-a.

    Támogatási összeg:

    • 50 millió Ft - 500 millió Ft vissza nem téritendő támogatás.

    Előleg:

    • Előleg igényelhető, a megítélt támogatás 50%-a, de legfeljebb 100 millió Ft.

    Elszámolható költségek:

    A pályázat keretében kizárólag a jelen pontban meghatározott tevékenységekre lehet támogatást igényelni. Ezeken túlmenően semmilyen egyéb tevékenység nem támogatható.

    • Önállóan támogatható tevékenységek - kötelező projektelem:
    1. Gyártáshoz kapcsolódó, új termelő eszköz beszerzése
    • Önállóan nem támogatható, választható kapcsolódó tevékenységek:
    1. Az új gyártási folyamat során az anyagmozgatáshoz és/vagy a raktározáshoz és/vagy a csomagoláshoz kapcsolódó új eszköz beszerzése
    2. Az új termelő eszköz működtetéséhez szükséges infrastrukturális és ingatlan beruházás
    3. Információs technológia-fejlesztés, kizárólag a termelő berendezéshez kapcsolódó informatikai eszközök és szoftverek
    4. Az új termelő eszköz beszerzéséhez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések
    5. Amennyiben a beruházás révén megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatására is sor kerül, akkor az épületek akadálymentesítése, az akadálymentes munkavégzést segítő informatikai megoldások, és eszközök is beszerezhetőek a pályázat keretén belül.

    Vállalási feltételek:

    • Létszámtartás
    • Személy jellegű ráfordítások
      • a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két üzleti évben átlagosan legalább 5%-kal növekszik a bázisévhez képest

     VAGY

    • a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két üzleti évben legalább a támogatási összeg 5%-ával növekszik a bázisévhez képest

                  VAGY

    • a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő üzleti két évben összesen eléri legalább a támogatási összeg 50%-át
    • Éves nettó árbevétel/adóalapba beszámított bevétel

    A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az éves nettó árbevétel (egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevétel) növekménye:

    • a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két év alatt összesen eléri a támogatási összeget

                    VAGY

    • a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő második üzleti év végére eléri az 5%-ot

                     VAGY

    • a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két év átlagában eléri az 5%-ot

    Forrás: Commit

     

    Mi vállalni tudjuk a pályázat megírását és végigmenedzselését egyaránt, vagyis tehermentesítjüka pályázattal járó adminisztrációktól, a dokumentációkat, benyújtandó anyagokat, nyomon követéseket, jelentéseket mi kézben tartjuk és kezeljük.

    Kizárólag sikerdíj alapon!

    ITT találhatók erről infók.

    Elérhetőségeinken várjuk a jelentkezését!

     

  • Vezessen be vállalatirányítási rendszert eszközbeszerzés pályázat keretében!

    2016. májusában nyílik meg az az eszközbeszerzés pályázat, amelynek keretében lehetőség van vállalatirányítási rendszer, termelésirányítási rendszer, készletprogram, számlázó szoftver, stb. beszerzésére. Pontosabban két pályázatról is szó van, az egyik gyártócégek, gyártási kapacitások fejlesztésére szolgál, a másiknál nem gyártó cégek is pályázhatnak, de csak olyanok, ahol a beruházás a szabad vállalkozási zónák listájában szereplő települések valamelyikében valósul meg.

    Az alábbi pályázatokról van szó:

     

    GINOP-1.2.1-15 Termelési kapacitás bővítés

    Mire lehet pályázni:

    • Gyártáshoz kapcsolódó, új termelő eszköz beszerzése, min. 50%,
    • Anyagmozgatáshoz kapcsolódó új eszköz beszerzése, max. 25%,
    • Csomagoláshoz kapcsolódó új eszköz beszerzése, max. 25%,
    • Raktározáshoz kapcsolódó új eszköz beszerzése, max. 10%.

    Ki pályázhat:

    • Termelési tevékenységet fejlesztő (az ágazati fókusz szerinti TEAOR lista alapján) vállalkozások
    • Budapest és Pest megyén kívül megvalósuló beruházás

    Támogatás:

    • 30-50% közötti intenzitás.

    Támogatási összeg:

    • 50 millió Ft - 500 millió Ft vissza nem téritendő támogatás.

     

    GINOP-1.2.2-15 Kapacitásbővítő beruházás támogatása

    Mire lehet pályázni:

    • Új ezköz beszerzése, min. 50%,
    • Anyagmozgatáshoz kapcsolódó új eszköz beszerzése, max. 25%,
    • Csomagoláshoz kapcsolódó új eszköz beszerzése, max. 25%,
    • Raktározáshoz kapcsolódó új eszköz beszerzése, max. 10%.
    • Az új eszköz működtetéséhez szükséges infrastrukturális és ingatlan beruházás, max. 25%-a.

    Ki pályázhat:

    • Termelési tevékenységet fejlesztő (az ágazati fókusz szerinti TEAOR lista alapján) vállalkozások, Budapest és Pest megyén kívül.
    • Az ágazati fókuszba nem tartozó vállalatok esetében a beruházás helye csak a szabad vállalkozási zónák listájában szereplő településeken lehet.

    Támogatás:

    • 50-70% közötti intenzitás.

    Támogatási összeg:

    • 5 millió Ft - 50 millió Ft vissza nem téritendő támogatás.

    Forrás: Commit

     

    Mi vállalni tudjuk a pályázat megírását és végigmenedzselését egyaránt, vagyis tehermentesítjüka pályázattal járó adminisztrációktól, a dokumentációkat, benyújtandó anyagokat, nyomon követéseket, jelentéseket mi kézben tartjuk és kezeljük.

    Kizárólag sikerdíj alapon!

    ITT találhatók erről infók.

    Elérhetőségeinken várjuk a jelentkezését!