Tisztán látszik, hogy Budapest és Pest megye már egyre inkább kimarad a megnyíli pályázatokból, uniós támogatásokból. Szinte minden pályázat immár a Központi régión kívüli megvalósítással kerül kiírásra.
Most azonban a pest megyei székhellyel rendelkező vállalatok számára is megnyílt egy pályázat, amely telephelyfejlesztésre szolgál, de ezen belül informatikai beruházás, vállalatirányítási (ERP) rendszer bevezetése is támogatott.

Figyelem! A pályázatot csak amiatt nyitották meg, mert sikerült némi forrást átcsoportosítani. Ez azt jelenti, hogy várhatóan igen rövid időn belül (néhány nap) el is fog fogyni a rendelkezésre álló keret, így mindenképpen érdemes a lehető leghamarabb beadni a pályázatos anyagot.
Szintén fontos, hogy talán az utolsó komolyabb pályázatos lehetőségről beszélünk Pest megyében. Aki gondolkodik olyan fejlesztésekben, amelyeket támogat jelen pályázat, most kaphat rá uniós támogatást, később már talán nem lesz hasonló lehetőség...

Alább találja a részleteket:

Mikro-, kis- és középvállalkozások telephelyfeltételeinek javítása Pest megye területén
PM_KKV_2016

Beadhatóság:

2017. január 23 - 2017. február 22.

A projektek megvalósítására legfeljebb 18 hónap áll rendelkezésre.

Jogosultak:

  • Mikro-, kis- és középvállalkozások valamint egyéni vállalkozók pályázhatnak, amelyek igazoltan 365 napot meghaladó időtartam óta Pest megyei székhellyel rendelkezik és Pest megye területén valósítja meg fejlesztését.
  • A fejlesztéssel érintett telephely 100%-os tulajdonában van.
  • Az utolsó lezárt, teljes üzleti évben min. 1 fő volt az átlagos statisztikai létszámuk

Támogatási intenzitás:

Regionális beruházási támogatás esetén (a kiírásban nevesített településekre):

  • mikro- és kisvállalkozások esetén 55%
  • középvállalkozások esetén 45%

Kis- és középvállalkozásoknak nyújtott támogatás esetén (a kiírásban nem nevesített településekre):

  • mikro- és kisvállalkozások esetén 20%
  • középvállalkozások esetén 15%

De minimis támogatás esetén:

  • Amennyiben az elmúlt 3 éven belül nem részesült összesen 200.000 Euro mértékű támogatásban
  • Egységesen 55%

Támogatási összeg:

Regionális beruházási támogatás esetén (a kiírásban nevesített településekre):

  • 20 - 100 millió Ft vissza nem térítendő támogatás

Kis- és középvállalkozásoknak nyújtott támogatás esetén (a kiírásban nem nevesített településekre):

  • 20 - 100 millió Ft vissza nem térítendő támogatás

De minimis támogatás esetén:

  • 20 - 60 millió Ft vissza nem térítendő támogatás

Elszámolható költségek:

A pályázat keretében kizárólag a jelen pontban meghatározott tevékenységekre lehet támogatást igényelni. Ezeken túlmenően semmilyen egyéb tevékenység nem támogatható.

  • Önállóan támogatható tevékenységek - kötelező projektelem:
  1. A termelő és szolgáltató tevékenységekhez kapcsolódó új épület építése, létesítése, a szükséges épületgépészeti beruházások végrehajtása
  2. A termelő és szolgáltató tevékenységekhez kapcsolódó meglévő épületek átalakítása, bővítése, a szükséges épületgépészeti beruházások végrehajtása
  3. alapinfrastruktúra (közművek) kiépítése, korszerűsítése, bővítése önálló tevékenységként csak abban az esetben lehetséges, ha a fejlesztésre hatósági kötelezés miatt van szükség, s annak elmaradása a működési engedély megvonását vonná maga után.
  • Önállóan nem támogatható, kötelezően megvalósítandó tevékenységek:
  1. beruházásarányos akadálymentesítés (amennyiben releváns)
  2. szórt azbeszt mentesítése (amennyiben releváns)
  3. közbeszerzés lebonyolítása (amennyiben releváns) - kizárólag de minimis jogcímen igénybe vett támogatás esetén elszámolható
  4. nyilvánosság biztosítása - kizárólag de minimis jogcímen igénybe vett támogatás esetén elszámolható.
  • Önállóan nem támogatható, választható kapcsolódó tevékenységek:
  1. alapinfrastruktúra (közművek) kiépítése, korszerűsítése, bővítése ahol az alapinfrastruktúra hiánya akadálya a vállalkozás betelepülésének, illetve továbbfejlődésének
  2. épületenergetikai fejlesztés, megújuló energiaforrások alkalmazása, nem nagyobb mértékben, mint ami a vállalkozás energiaigényét fedezi - kizárólag kis- és középvállalkozásnak nyújtott beruházási támogatás és de minimis támogatás jogcímek esetén elszámolható
  3. bemutatóterem kialakítása/építése, amennyiben a gyártási tevékenységhez köthető
  4. a telephely belső közlekedési felületeinek felújítása vagy kiépítése; belső parkolók felújítása vagy kiépítése
  5. iroda építése/fejlesztése esetén eszközbeszerzés (irodabútorok, szoftverrendszer, vállalatirányítási (ERP) rendszer, számítástechnikai eszközök)
  6. szolgáltatások igénybevétele esetén: Kizárólag de minimis jogcímen igénybe vett támogatás esetén a külső, harmadik féltől megrendelt, a támogatott tevékenységekhez közvetlenül kapcsolódó alábbi szolgáltatások igénybevételének költségei számolhatók el, úgymint a beruházások megvalósításához szükséges szakmai szolgáltatások igénybevételének költségei (tervezési költség, építési műszaki ellenőr díja, illetve amennyiben releváns, a tervellenőr díja; a megvalósítás során felmerült hatósági eljárási, igazgatási szolgáltatási díjak, könyvvizsgálat, stb)

Vállalási feltételek, biztosítékok:

  • A kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással terhelhető – fizetésiszámlájára vonatkozó, a Támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata (felhatalmazó levél) a Támogató azonnali beszedési jogának biztosítására, pénzügyi fedezethiány miatt nem teljesíthető fizetési megbízás esetére a követelés legalább 35 napra való sorba állítására vonatkozó rendelkezéssel együtt
  • A támogatási összeg 120%-ának megfelelő összegben:

Ingatlan zálogjog bejegyzése

VAGY

Bankgarancia

 

Mi vállalni tudjuk a pályázat megírását és végigmenedzselését egyaránt, vagyis tehermentesítjük a pályázattal járó adminisztrációktól, a dokumentációkat, benyújtandó anyagokat, nyomon követéseket, jelentéseket mi kézben tartjuk és kezeljük.

Kizárólag sikerdíj alapon!

Elérhetőségeinken várjuk a jelentkezését!