open source

  • Cégbemutató részletes

     

    Márton Károly Commit Kft

    Márton Károly
    ügyvezető igazgató

    A történet még a '80-as évektől eredeztethető, amely Magyarországon a számítástechnika és a szoftverfejlesztés hőskorának számított. Ekkoriban történt a ReMIND szoftver fejlesztése, ami a maga korában a legnagyobb hazai szoftverfejlesztési projekt volt. Ez egy különleges, nemzetközi szinten is egyedülálló szoftverkészítő szoftver volt (lényegében technológia), amelyben óriási lehetőségek lakoztak, elismertsége nemzetközi szinten is számottevő volt. Olyannyira, hogy a fejlesztőcsapat ezzel a szoftverrel kétszer is szerepelt szoftver-világbajnokságon.

    Ezek a szoftver-világbajnokságok már csak azért is érdekesek voltak, mert már ekkor, a '80-as, '90-es években tetten érhető volt az a folyamatszemlélet és változásmenedzsment, amely azóta is vezérfonalként van jelen nálunk.Egyszer egy logisztikai, másszor egy termelésirányítási feladatot kellett megoldani ezeken a világbajnokságokon. Az is figyelemreméltó, hogy a feladatok specifikációján kb. fél évig dolgozott egy csapat (ez is mutatja, mennyire életbevágóan fontos egy minden részletre kiterjedő, alapos specifikáció egy szoftverfejlesztési projektben! Enélkül szinte lehetetlen helyesen vagy pontosan megoldani egy feladatot!). A csapatoknak 24 óra állt rendelkezésére, hogy megvalósítsák az igen masszív paksamétában leírt feladatot.

    Mindenki nekilátott a megoldásnak a saját elképzeléseivel, eszközeivel. Ám 1,5 órával az idő lejárta előtt hoztak egy új papírt, amely szerint: változott a feladat! És sokan ekkor dobták be a törölközőt, hiszen bedrótozott, rugalmatlan megoldást dolgoztak ki, amely nem volt felkészítve az esetleges változásokra. Mi azonban már az elejétől fogva olyan megoldást terveztünk a ReMIND szoftver segítségével, amely fel volt készítve arra, hogy változás bármikor bekövetkezhet (akárcsak a valós életben).

    A jó megoldásnak köszönhetően bronzérmet nyertünk a szoftver-világbajnokságon. Ki tudja, a dobogós helyek elosztása talán azon is múlt, hogy a megoldást úgy adtuk be, ahogy épp kijött a printerből. A győztes aranyborításban adta be...

    Győrfi Miklós Commit Kft

    Győrfi Miklós
    fejlesztési igazgató

    A ReMIND tehát igazi sikertörténetnek számított annak idején, a fejlesztési vezetője Márton Károly volt. Ahogy ez a projekt lezárult, a csapat szétszéledt, mindenki saját maga próbált meg továbblépni. Márton Károly egyéni vállalkozóként, Márton Szoftver Iroda (MSI) néven folytatta. A vállalkozás szépen fejlődött, a „garázsból” indulva mind több és több munkatárs kezdett közreműködni, ahogy egyre több és egyre nagyobb projektek indultak el, és fejeződtek be sikeresen, belföldön és nemzetközi szinten egyaránt.

    Az értékes know-how és a ReMIND technológia segítségével elkészült a Directnevű ügyviteli rendszer, amely a '90-es években számos cégnél futott. Ez egy DOS-os ügyviteli szoftver volt, ami a maga nemében magas színvonalon működött. Azonban a Windows korszak beköszöntével lejárt a DOS-os programok kora, ezt időben sikerült észrevenni. Sokan még a mai napig is próbálják pofozgatni, kalapálni a DOS-os programjaikat, de ez már egyszerűen nem működik. Egy DOS-os rendszer technológiailag nem képes már megfelelni a mai kor kívánalmainak.

    A másik út, amin el lehet indulni, hogy a Windows-os technológia alapján kell újraírni, újra felépíteni a szoftvert. Ezt az utat választottuk, a DOS-os ügyviteli rendszer elavult, a „kukába” került. Jó lehetőségek nyíltak, hiszen az addigi tudásbázissal, tapasztalatokkal, az értékes know-how-val Márton Károly rendelkezett, az ekkoriban csatlakozott Győrfi Miklós pedig friss tanulmányaival a modern technológia és a legújabb szoftveres lehetőségek, eszközök ismeretének birtokában volt. Erre alapozva kezdődött meg az új integrált vállalatirányítási rendszer, a WinDirectmegtervezése és felépítése. És így alakultunk meg mint Commit Kft., ahol az ügyvezető igazgató Márton Károly, a fejlesztési vezető pedig Győrfi Miklós lett.

    Commit Kft irodaház

    A WinDirect tervezésekor és fejlesztésekor tudatosan arra törekedtünk, és törekszünk a mai napig is folyamatosan, hogy a legmodernebb szoftveres technológiákkal dolgozzunk. Ez lehetővé tette, hogy a rendszer a kor követelményeinek minden szinten megfeleljen, és mindig a legmagasabb szintű szoftveres megoldásokat valósítsuk meg.

    Azt is észrevettük már a fejlesztés kezdetén (ez még a '90-es évek közepe!), hogy az informatika a jövőben a nyíltság irányába kezd majd elmozdulni (ez azóta be is vált, hiszen az olyan eszközök, mint a Linux, OpenOffice, stb. egyre nagyobb teret hódítanak maguknak). Ezért a WinDirect-et egy nyílt rendszernek fejlesztettük, ami forradalmi, sőt „szentségtörő” újítás a vállalatirányítási rendszerek piacán. Nyílt vállalatirányítási rendszerként ugyanis a WinDirect egyedülálló a magyar piacon, sőt nem csak Magyarországon, hanem világszerte is különlegességet jelent, mind a mai napig.

    A legtöbb ERP rendszer „fekete dobozként” működik, fejlesztői féltékenyen próbálják a saját markukban tartani a rendszert és a technológiát. A Commit Kft. szakított ezzel az íratlan hagyománnyal: a WinDirect rendszer üzleti szabályrendszere, amely az adott cég üzleti folyamatait, specialitásait tartalmazza, nyílt formában a felhasználóhoz is odakerül. Ehhez egy saját nyelvet fejlesztettünk, amely nyitott az SQL-ek, HTML, stb. irányába. Ez a SCRIPT nyelv, amelynek a részletes leírása is a felhasználóhoz kerül. Innentől akár házon belül is programozható, fejleszthető a WinDirect rendszer, ezzel a lehetőséggel más ERP nem rendelkezik. Ugyanez az alapja a rendkívüli rugalmasságnak és testre szabhatóságnak, ami ugyancsak a WinDirect jellemzője.

    A WinDirect vállalatirányítási rendszert a mai napig is folyamatosan fejlesztjük, bővítjük. Számos új elemet, új megoldást építünk be a rendszerbe, jelenleg is „tele van a fiók” további ötletekkel. A Commit Kft. 1997-es alapítása óta folyamatosan fejlődik és növeli a tekintélyét a piacon. A fejlesztő, tanácsadó, és sales-es kollégáink vállvetve dolgoznak a cég jövőjéért és az ügyfelek elégedettségéért, valamint jelentős tapasztalatokat halmoztak fel vállalatszervezési tanácsadásban, irányítási rendszerek kialakításában, vállalatirányítási szoftverek implementálásában és üzemeltetésében.

    A WinDirect ERP rendszert már külföldön is ismerik, cégünk ugyanis nyitott a nemzetközi piacok felé, és ennek hatására Erdélyben, Romániában állt össze egy csapatunk, akik a WinDirect vállalatirányítási rendszer lokalizálásával és helyi implementálásával foglalkozik.

    Ügyfeleink széles spektrumon mozognak, megtalálhatók közöttük a kisebb vállalatok és a multi cégek egyaránt, utóbbiak környezetében is otthonosan mozgunk. Ugyanis az ő problémáikhoz is gyakorlott módon közelítünk. Szakmai szemlélettel, gyakorlatiasan dolgozunk, kerülve a látványosságokat. Bemutatóinkon sem prezentációs technikák alkalmazására törekszünk, inkább konkrét válaszokat adunk, konkrét megoldásokat mutatunk.
    Akárcsak azok, akiket ma a legnagyobb szoftveres tekintélyekként ismerünk, a Commit Kft. is egyszerű „garázs-vállalkozásból” vált egy dinamikusan fejlődő céggé, amely mind belföldön, mind nemzetközi szinten még nagy lehetőségek előtt áll...!

  • Miért a WinDirect? Miért a nyílt vállalatirányítási rendszer?

    WinDirect, a nyílt vállalatirányítási (ERP) rendszer
    • Nyíltságának köszönhetően sokkal könnyebben testreszabható, paraméterezhető, fejleszthető, mint a "zárt" ERP rendszerek. Ráadásul a világ a nyílt szoftverek irányába halad - ez tehát a jövő!
    • Akár "házon belül" is el tudja végezni egy kiképzett belső informatika ezeket a fejlesztéseket, vagy kisebb-nagyobb módosításokat, új listák, kimutatások, felhasználói felületek, stb. elkészítését, ha van ilyen és van rá igény. Ez komoly költségmegtakarítási lehetőséggel bír!
    • Support szolgáltatást nyújtunk partnereinknek - kérdéseikre, újabb igényeik megvalósítására mindig nyitottak vagyunk.
    • A termelő, kereskedő, szolgáltató, nyomdai, közmű szolgáltató, könyvelő, stb. vállalatok igényeit a rendszerünk magas szinten lefedi
    • Méltó vetélytársa a legnevesebb külföldi, multinacionális ERP rendszereknek is a WinDirect, technológiailag és megoldásainak színvonalát tekintve
    • Saját bevezetési módszertanunk van, a rendszer bevezetését szervezési tanácsadással, a folyamatok szabályozásával is tudjuk segíteni, zökkenőmentessé tenni.
    • Elérhető áron vezethető be a WinDirect vállalatirányítási rendszer a magyar kis- és középvállalkozások számára is, tartós bérleti és pályázatos lehetőségekkel ráadásul elkerülhető a nagyobb volumenű beruházás!
    • Pályázatírást, pályázati adminisztrációt is vállaljuk!
  • Néhány "gondolatébresztő" a WinDirect lehetőségei közül

    Hasznos lehetőségek a WinDirect ERP vállalatirányítási rendszerben
    • Az ún. "bizonylati fa" segítségével a WinDirect vállalatirányítási rendszerben vizuálisan is nyomon követhető a folyamatok alakulása, a valahol "elakadt" projektek, visszakereshetők a korábbi tevékenységek. A bizonylati fa az egyszeri adatrögzítésnek is a fontos része, valamint az ISO kompatibilitást is biztosítja.

    • Minden egyes bizonylaton, minden adatra lehet szűrni-keresni a WinDirect-ben, ezáltal a lekérdezési lehetőség korlátlan!

    • Minden adat exportálható, különféle formátumokba (Word, Excel, PDF, LibreOffice, egyéb formátum, pl. XML, CSV, DSM, stb.)

    • Integrált EKÁER funkció, amely online kér EKÁER számot és képes az összeállított szállítmányról online EKÁER jelentést küldeni.

    • Cégcsoportos, több telephelyes működésre felkészített, közösített adatok, konszolidált kimutatások kezelhetők.

    • A nyitott ügyek, az elvégzendő feladatok felajánlásával, a folyamatok nyomon követésével, felajánlott értékekkel a segíti a felhasználót a kereskedelmi, készletezési, pénzügyi, termelési, stb. folyamatokban.

    • A beszerzés nagyrészt automatizálható, ugyanis a vevői megrendelések és a (potenciális) készletmozgás alapján a beszerzésnek is ajánlásokat tud adni a rendszer. Ez a tényadatok alapján történő jövőbeli tervezés.

    • A múlt készletfogyási tendenciái, szezonalitása alapján a raktárfogyási statisztikát a jövőre vetítve is képes a rendszer automatizálni a beszerzést. Ez a múlt tendenciái alapján történő jövőbeli tervezés.

    • A multidimenziós mennyiségi egységek kezelése általánosan meg van oldva a WinDirect ERP-ben, vagyis tetszőleges mennyiségi egységben tudja kezelni a készletet a rendszer (pl. db, csomag, kg, m2, folyóméter...), az ezek közötti átjárásokat is kezeli (még ahol nem is evidens az átváltás).

    • A termelés modul az egyik legerőteljesebb elem a WinDirect-ben! Az egyszerű, darablista szintű gyártástól a komplexebb, több műveletes, idődimenziót, kapacitásokat, műveleti költség leosztásokat figyelemmel kísérő termelésirányításig magas szintű megoldást kínál a rendszer.

    • Az IPAR 4.0 szempontjainak megfelelő termelésirányítás - termelési eszközökből, gépekből interface kapcsolaton vagy szenzoros beolvasás során kapott adatok automatikus bekerülési lehetősége a rendszerbe (MES valósidejű adatgyűjtés, gyártástervezés).
    • Az önköltség és árrés minél pontosabb számítására komoly hangsúly került, amelybe a közvetetten származó költségek is beleépülhetnek.

    • A projektmenedzsment terén hasonló technológiával képes a rendszer egyszerű és komplexebb, alábontott projektekről részletes időbeli, kapacitásbeli, költségbeli, stb. információkat adni.

    • A minőség-ellenőrzés is számos helyen kezelhető: készlet szinten, illetve a termelés folyamatában (folyamat közben, vagy az elkészült készterméken). A vizsgálat módja, a szempontok és a minősítések (és azok következményei) nincsenek bedrótozva, ezek egészen testre szabhatók.

    • Automatikus könyvelésre képes a rendszer a napi analitika alapján a (a cég saját könyvelési szabályainak, számlatükrének beállításával), ezáltal a készletet is lehet könyvelni. Illetve a könyvelő programjával interface kapcsolatot kialakítva automatikusan tudja az analitikai adatokat a könyvelő felé továbbítani.

    • A távoli munkavégzést, interneten keresztüli működést is támogatja a WinDirect vállalatirányítási rendszer. Üzletkötők, ügynökök vagy partnerek számára kialakított webes felületen (akár webáruházon) keresztül érkezhetnek be az adatok. PDA-kkal, okostelefonokkal vagy éppen vonalkódolvasókkal történő munkavégzés is támogatott.

    • Az adatbiztonságra és a visszakövethetőségre komoly hangsúlyt fektettünk. A rendszerben kódolva, tömörítve, digitális aláírással ellátva közlekednek az adatok. A rendszer többféle naplót vezet (update log, modification log, security log), amelyek segítségével nyomon követhetők a rendszerben végzett adatrögzítések, módosítások, stb. Ezen kívül további analízis eszközökkel is vissza lehet ásni az adatok vizsgálatához.

    • Tetszőleges bizonylati nyomtatvány kép kialakítható, ezekhez szabályokat is lehet rendelni (pl. külföldi partnernek angol nyelvű nyomtatvány nyomtatódjon automatikusan). Ezeket közvetlenül a rendszerből is el lehet küldeni emailen, faxon, stb. a partnernek. Listák, kimutatások, grafikonok ugyanígy tetszőleges mértékben szerkeszthetők.

    • A rendszer felületei tetszés szerint átszerkeszthetők, egyszerűsíthetők, egyszerű html-es felületek is kialakíthatók, hogy a munkatársak ne "vesszenek el" a számukra irreleváns adatokban, tényleg csak azt a néhány adatot láthassák egy számukra testhezálló felületen, ami az ő munkájukhoz szükséges.

    • Általában is igaz, hogy a WinDirect ERP-ben igyekszünk minden lehetőséget általánosan megfogalmazni, nem bedrótozni. Ez a kulcsa a rendszer rendkívüli rugalmasságának, hogy minden folyamat, belső szabály, igény teljes egészében a felhasználó szája íze és saját logikája szerint beállítható legyen. Sok rendszernél vannak rengeteg helyen bedrótozott megoldások, amelyek korlátokat szabnak a teljeskörűség és az ezeken olykor túlmutató igények megvalósíthatósága szempontjából.

  • WinDirect modulok, megoldások

    wd alaprendszer 200
    WinDirect alaprendszer
    sxc gyartas 200 sxc keszlet 200 sxc logisztika 200
    Termelés, gyártás modul Készletgazdálkodás modul Logisztika modul
    sxc kereskedelem 200 sxc projekt 200 sxc penzugy 200
    Kereskedelem modul Projektmenedzsment modul Pénzügy modul
    sxc fokonyv 200 sxc vezinf 200 sxc minoseg 200
    Főkönyv modul Vezetői információk Minőség-ellenőrzés modul
    sxc irat 200 sxc szerviz 200 sxc kiszallitas 200
    Iratkezelés modul Szerviz modul Kiszállítás modul
    sxc kozmu 200 sxc webshop 200 sxc mezog 200
    Közmű modul Webáruház integráció Mezőgazdasági specialitások
    sxc extra 200
    Extra funkciók

     

     

    konyvvizsgalobaratszoftver