ginop 121

  • Erre figyeljen oda a 2017-es pályázatok kapcsán!

    2017. januárjában több, vállalkozás fejlesztésre szolgáló pályázat is beadható lesz. Talán az utolsó lehetőségek egyike ez, amely során vissza nem térítendő uniós támogatás nyerhető. Többféle pályázat is kiírásra került:

    • Vállalatirányítási (ERP) rendszer bevezetését támogató pályázat
    • Eszközbeszerzést támogató pályázat
    • Telephelyfejlesztést támogató pályázat

    Vállalatirányítási rendszer bevezetése egyébként mindegyik fenti pályázat keretében támogatott, különféle arányokban!
    Az alábbiakban próbálunk felsorolni néhány olyan szempontot, amik a legfontosabb tudnivalók a sikeres pályázáshoz, mikre kell leginkább odafigyelni, mivel kell előkészülni.

    • Képes-e pályázni? Döntse el, melyik pályázat éri meg a legjobban!

    Mielőtt bárminek is nekifog, meg kell nézni, egyáltalán pályázhat-e a cég, képes-e a pályázati elvárásokat teljesíteni?

    A legtöbb pályázat eleve Budapest-Pest megyén, vagyis a Központi régión kívüli megvalósítást vár el, de a telehelyfejlesztés éppen pest megyei cégek (a cég székhelye és a megvalósítás helyszíne is Pest megye!) számára lett kiírva. Fontos figyelembe venni ezen kívül az elvárt létszám adatokat és a vállalási feltételeket, fenntartási időt, támogatási arányokat, stb.

    Dönteni kell, a lehetőségek és feltételek alapján melyik pályázat lenne a cég számára célravezető. De akár párhuzamosan több pályázaton is lehetséges indulni.
    Például, ha vállalatirányítási suoftverrendszert szeretne bevezetni, kifejezetten erre a célra szolgál a GINOP 3.2.2. - Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések... pályázat, de ha amúgy is tervezne gépbeszerzést, praktikusabb lehet a kapacitásbővítő beruházásokat támogató pályázat, mert ennek a keretében is lehetséges ERP-t bevezetni és még a támogatási arány is magasabb. Igaz, a teljes költségvetésnek a nagyobb része a gépbeszerzésre kell vonatkozzon és csak maximum 25%-a a szoftverre.
    Itt egy helyen megtalálja a legfontosabb összefoglalókat a 2017-es pályázatokról!

    • Mielőbb válasszon ki egy pályázatírót!

    A sikeres pályázáshoz mindenképpen szüksége van olyan felelősre, aki a pályázati anyag megírását, összeállítását, esetleges hiánypótlások összeállítását vállalja. Lehet ez belső munkatárs is, azonban fontos tudni, hogy a pályázati kiírást, annak illetve a pályázat menetének fontos apró részleteit neki ismernie kell, ami komoly precizitást vár el és leterheltséget jelenthet a munkatárs számára.
    Külső pályázatíró esetében érdemes mielőbb szerződést kötni a pályázatos munkára. Mivel az idő meglehetősen szűkös, fontos, hogy a pályázatíró el tudja kezdeni minél hamarabb a munkát az Ön pályázatán.
    A Commit Kft. pályázatírói tevékenységéről itt talál részletesebb információkat.

    • Kezdjék el minél hamarabb a pályázatos anyag kidolgozását, összeállítását!

    A pályázatok január közepe-végétől már beadhatók lesznek és számítani kell arra, hogy óriási roham várható! Ne felejtse el, némelyik pályázat 3-4 év után nyílt meg újra és jelen kör után már nem biztos, hogy lehetséges lesz uniós fejlesztési pénzekhez jutni. Vagy ha mégis, több év múlva várható esetleg újabb pályázati kiírás és biztosan jóval kedvezőtlenebb támogatási aránnyal.

    Fontos tudni, hogy még a legrutinosabb pályázatíróval való együttműködés is kooperációval jár, tehát önállóan egyik pályázatíró sem lesz képes megírni a teljes anyagot. Önökre is szükség van! Bizonyos cégadatok, céginformációk megadásához, bizonyos szakmai tartalmak megfogalmazásához.

    • Minél előbb válassza ki a bevezetendő rendszert, a megvalósítandó műszaki tartalmat!

    Az előző pontban foglalt előkészítési munkák már megkezdődhetnek korábban, de a szükség lesz a szállítói ajánlat(ok)ra is. Hiszen a pályázati anyag szakmai tartalmát, költségvetését ennek kell alárendelni.

    A megvalósítandó műszaki tartalomról, szoftverrendszer bevezetése esetén magáról a kiválasztott rendszerről egyelőre egy árajánlat szükséges, illetve a szükséges műszaki tartalom részletezése. Ezeket a szállítónak kell előállítania.
    Vagyis fontos immár döntést hozni, melyik megoldást vezetjük be, valósítjuk meg a pályázat kapcsán.

    Érdemes belegondolni, hogy ha már egy pályázati támogatás adódik (amely ráadásul 3 év fenntartási időt is elvár), mindenképpen ajánlott hosszú távon gondolkozni. Olyan rendszert kiválasztani, olyan fejlesztéseket, beruházásokat megvalósítani, amely hosszú távon is kiszolgálja a vállalat érdekeit. Vállalatirányítási (ERP) rendszer esetében olyan rendszert érdemes választani, amely rugalmasságával, testreszabhatóságával, fejleszthetőségével a változó piaci helyzet, illetve a fontos ügyfelek vagy a cégvezetés mindig formálódó új igényeinek, elvárásainak is képes legyen dinamikusan megfelelni.

    • Mindezeket annak érdekében, hogy a pályázat beadási idejére álljon elő kész, beadható anyaggal!

    Feltűnő, hogy fentebb sok a "mielőbb, minél hamarabb" megfogalmazás, nem véletlenül. Komoly rohamra lehet számítani, ami által lehetséges, hogy egy-kettőre elfogy a rendelkezésre álló keret. Így ajánlatos a pályázat beadhatóságának napját, vagy legalábbis ahhoz minél közelebbi időpontot megcélozni a teljes pályázati anyag véglegesítésével és beadásával.
    Az sem baj, ha ekkorra még nem tökéletes vagy nem 100%-ig kidolgozott az anyag. De aki már beadta, az számíthat az elbírálásra. Az esetleges hiányosságokat pedig egy hiánypótlás során még mindig pótolhatja. De aki már csak akkor áll elő beadható anyaggal, amikor már kimerült a keret, az sajnos lemarad a lehetőségről.

    • Nem elég csak megnyerni a pályázatot!

    Nagyon fontos, hogy a pályázati felelőssel, pályázatíróval olyan megállapodás legyen, ami nem csak a pályázat megnyerésére, annak sikerdíjára korlátozódik, hanem a teljes megvalósulás folyamán is lesz, aki kézben tartsa a pályázatos adminisztrációt, a szükséges dokumentációkat, előrehaladási jelentéseket, stb. Egészen a teljes elszámolásig, ameddig az Ön számlájára nem kerül a támogatási összeg. Csak ekkor zárul sikerrel a pályázat (illetve az ez utáni fenntartási időszak tennivalóit is figyelembe kell venni).
    Vagyis a pályázat megnyerése után, annak menedzseléséről, utókövetéséről is gondoskodni kell! Sokan buktak már el ennek hiánya miatt komoly pályázati pénzeket (amit egyébként sikerrel elnyertek)!

    Amennyiben Ön sem akar lemaradni a 2017-es pályázati lehetőségről és szeretné időben összeállítani az anyagát, Elérhetőségeinken várjuk a jelentkezését!

  • Eszközbeszerzés pályázat termelő, gyártó cégeknek - informatikai fejlesztés is támogatott!

    A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2014-2020 (GINOP)keretében kiírt pályázat célja, azon TERMELŐ, GYÁRTÓ tevékenységet végző vállalkozások (és vállalkozók) támogatása, amelyek hozzáadott érték-növekedési potenciállal vagy exportnövekedési potenciállal bírnak, a fejlesztésük eredményeként helyi, nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatokba kapcsolódnak be vagy részvételük intenzitása ilyen tekintetben növekszik.

    Mikro-, Kis- és Középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése
    GINOP 1.2.1-15.

    Beadhatóság:

    2015. július 9 - 2017. július 10.

    A projektek megvalósítására legfeljebb 18 hónap áll rendelkezésre.

    Jogosultak:

    • Kizárólag TERMELŐ, GYÁRTÓ tevékenységet végző (megadott TEAOR lista alapján), mikro- kis-és középvállalkozásnak minősülő vállalkozások pályázhatnak, akik, vagy akiknek a kapcsolt vállalkozása rendelkezik min. 1 lezárt, teljes üzleti évvel.
    • 2014-ben min. 1 fő volt az átlagos statisztikai létszámuk
    • Csak Budapest és Pest megyén kívül megvalósuló beruházás támogatható!

    Támogatási intenzitás:

    • Észak-Magyarország, az Észak-Alföld, a Dél-Alföld, a Dél-Dunántúl régiókban megvalósuló projektek esetében a mikro-, kis- és középvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 50%-a;
    • Közép-Dunántúl régióban megvalósuló projektek esetében a mikro-és kisvállalkozásokesetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 50%-a, középvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 45%-a;
    • Nyugat-Dunántúl régióban megvalósuló projektek esetében a mikro-és kisvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 45%-a, középvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 35%-a.

    Támogatási összeg:

    • 50 millió Ft - 500 millió Ft vissza nem téritendő támogatás.

    Előleg:

    • Előleg igényelhető, a megítélt támogatás 50%-a, de legfeljebb 100 millió Ft.

    Elszámolható költségek:

    A pályázat keretében kizárólag a jelen pontban meghatározott tevékenységekre lehet támogatást igényelni. Ezeken túlmenően semmilyen egyéb tevékenység nem támogatható.

    • Önállóan támogatható tevékenységek - kötelező projektelem:
    1. Gyártáshoz kapcsolódó, új termelő eszköz beszerzése
    • Önállóan nem támogatható, választható kapcsolódó tevékenységek:
    1. Az új gyártási folyamat során az anyagmozgatáshoz és/vagy a raktározáshoz és/vagy a csomagoláshoz kapcsolódó új eszköz beszerzése
    2. Az új termelő eszköz működtetéséhez szükséges infrastrukturális és ingatlan beruházás
    3. Információs technológia-fejlesztés, kizárólag a termelő berendezéshez kapcsolódó informatikai eszközök és szoftverek
    4. Az új termelő eszköz beszerzéséhez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések
    5. Amennyiben a beruházás révén megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatására is sor kerül, akkor az épületek akadálymentesítése, az akadálymentes munkavégzést segítő informatikai megoldások, és eszközök is beszerezhetőek a pályázat keretén belül.

    Vállalási feltételek:

    • Létszámtartás
    • Személy jellegű ráfordítások
      • a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két üzleti évben átlagosan legalább 5%-kal növekszik a bázisévhez képest

     VAGY

    • a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két üzleti évben legalább a támogatási összeg 5%-ával növekszik a bázisévhez képest

                  VAGY

    • a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő üzleti két évben összesen eléri legalább a támogatási összeg 50%-át
    • Éves nettó árbevétel/adóalapba beszámított bevétel

    A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az éves nettó árbevétel (egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevétel) növekménye:

    • a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két év alatt összesen eléri a támogatási összeget

                    VAGY

    • a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő második üzleti év végére eléri az 5%-ot

                     VAGY

    • a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két év átlagában eléri az 5%-ot

    Forrás: Commit

    Mi vállalni tudjuk a pályázat megírását és végigmenedzselését egyaránt, vagyis tehermentesítjüka pályázattal járó adminisztrációktól, a dokumentációkat, benyújtandó anyagokat, nyomon követéseket, jelentéseket mi kézben tartjuk és kezeljük.

    Kizárólag sikerdíj alapon!

    ITT találhatók erről infók.

    Elérhetőségeinken várjuk a jelentkezését!

  • Jelenleg ezek a pályázatok állnak nyitva vállalatirányítási ERP rendszer bevezetésére: GINOP 1.2.1 és 1.2.2.

    Mivel a vállalatirányítási szoftverrendszerek bevezetését célzó GINOP 3.2.2.-8.2.4-16 - "Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatása" pályázat hosszas ígérgetések óta még mindig várat magára (idén már nem is lesz belőle semmi), olyan pályázatot ajánlunk figyelmébe, ami már ténylegesen kiírásra került és 2017. január közepétől beadható!

    Ezek a pályázatok kapacitásbővítésről, eszközbeszerzésről szólnak, aminek a keretében szoftverrendszer bevezetésére is lehetőség van!

    Alább olvashatók a legfontosabb részletek a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2014-2020 (GINOP)keretében kiírt pályázatok, amelyek TERMELŐ, GYÁRTÓ tevékenységet fejlesztő vállalkozások számára szólnak, és amelyek keretében vállalatirányítási ERP, gyártásirányítási, ügyviteli rendszer bevezetése is támogatott.

    Ugrás a GINOP 1.2.1-16 - Mikro-, Kis- és Középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése pályázathoz
    Ugrás a GINOP 1.2.2-16 - Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása pályázathoz

    Pályázat megnevezése: Mikro-, Kis- és Középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése, GINOP 1.2.1-16.

    Beadható:

    2017. január 16-től.

    Beadási határidő:

    2019. január 16-ig.

    A projektek megvalósítására legfeljebb 18 hónap áll rendelkezésre.

    Jogosultak:

    • Kizárólag TERMELŐ, GYÁRTÓ tevékenységet végző (megadott TEAOR lista alapján), mikro- kis-és középvállalkozásnak minősülő vállalkozások pályázhatnak, akik, vagy akiknek a kapcsolt vállalkozása rendelkezik min. 1 lezárt, teljes üzleti évvel.
    • 2014-ben min. 1 fő volt az átlagos statisztikai létszámuk
    • Csak Budapest és Pest megyén kívül megvalósuló beruházás támogatható!

    Támogatási intenzitás:

    • Észak-Magyarország, az Észak-Alföld, a Dél-Alföld, a Dél-Dunántúl régiókban megvalósuló projektek esetében a mikro-, kis- és középvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 50%-a;
    • Közép-Dunántúl régióban megvalósuló projektek esetében a mikro-és kisvállalkozásokesetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 50%-a, középvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 45%-a;
    • Nyugat-Dunántúl régióban megvalósuló projektek esetében a mikro-és kisvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 45%-a, középvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 35%-a.

    Támogatási összeg:

    • 25 millió Ft - 250 millió Ft vissza nem téritendő támogatás.

    Előleg:

    • Előleg igényelhető, a megítélt támogatás legfeljebb 50%-a, de maximum 125 millió Ft.

    Elszámolható költségek:

    A pályázat keretében kizárólag a jelen pontban meghatározott tevékenységekre lehet támogatást igényelni. Ezeken túlmenően semmilyen egyéb tevékenység nem támogatható.

    • Önállóan támogatható tevékenységek:
    1. Gyártáshoz kapcsolódó, új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása – kötelező projektelem!
    • Önállóan nem támogatható, választható kapcsolódó tevékenységek:
    1. Információs technológia-fejlesztés
    2. Infrastrukturális és ingatlan beruházás
    3. Új eszközök, gépek beszerzéséhez, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakításához kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések
    4. Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása, melyek célja a gazdasági-termelési folyamatok és az üzemen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával.

    Vállalási feltételek:

    • Éves nettó árbevétel/adóalapba beszámított bevétel

    A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az éves nettó árbevétel (egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevétel) növekménye:

    • a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két év alatt összesen eléri a támogatási összeget

                    VAGY

    • a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő második üzleti év végére eléri az 5%-ot

                     VAGY

    • a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két év átlagában eléri az 5%-ot

    Pályázat megnevezése: Mikro-, Kis- és Középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása, GINOP 1.2.2-16.

    Beadható:

    2017. január 16-től.

    Beadási határidő:

    2019. január 16-ig.

    A projektek megvalósítására legfeljebb 12 hónap áll rendelkezésre.

    Jogosultak:

    Kizárólag mikro- kis-és középvállalkozásnak minősülő vállalkozások pályázhatnak,

    • akik, vagy akiknek a kapcsolt vállalkozása rendelkezik min. 1 lezárt, teljes üzleti évvel rendelkeznek (Ez alól kivételek azok a cégek, akik a kiíró által megadott feldolgozóipari tevékenységek valamelyikét fejlesztené; mivel ebben az esetben nem szükséges, hogy a cég már rendelkezzen min. 1 lezárt évvel.)
    • 2014-ben min. 1 fő volt az átlagos statisztikai létszámuk
    • Az ún. "szabad vállalkozási zónának" minősülő településeken megvalósuló beruházásokra pályázhatnak nem feldolgozóipari vállalatok!
    • Nem "szabad vállalkozási zónának" minősülő településen megvalósuló beruházások esetén kizárólaga megadott TEÁOR szám szerinti feldolgozóiparitevékenységek fejleszthetőek!

    • Közép-Dunántúl régióban megvalósuló projektek esetében a mikro-és kisvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 50%-a, középvállalkozásokesetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 45%-a;
    • Nyugat-Dunántúl régióban megvalósuló projektek esetében a mikro-és kisvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 45%-a, középvállalkozásokesetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 35%-a.

    Támogatási összeg:

    • 5 millió Ft - 25 millió Ft vissza nem téritendő támogatás.

    Előleg:

    • Előleg igényelhető, a megítélt támogatás 50%-a, de legfeljebb 12,5 millió Ft.

    1. Új eszközök, gépek beszerzésének, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása – kötelező projektelem!
    • Önállóan nem támogatható, választható kapcsolódó tevékenységek:
    1. Információs technológia-fejlesztés
    2. Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása, melyek célja a gazdasági-termelési folyamatok és az üzemen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával.
    3. Online megjelenés: domain név regisztráció és hozzá tartozó webtárhely, honlapkészítés

    • Honlapkészítés

    A támogatási kérelem benyújtásakor honlappal nem rendelkező támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt fizikai befejezéséig kialakítja a vállalkozás honlapját. A kialakításra kerülő honlapnak minimálisan az alábbi elemeket kell tartalmaznia:

    • a vállalkozás adatai, elérhetősége, nyitva tartása, legalább egy e-mail cím,
    • a vállalkozás tevékenységeinek rövid bemutatása, a kínált termékek, szolgáltatások
    • a honlap látogatóinak számát mutató számláló,
    • az utolsó frissítés időpontja.

    Mi vállalni tudjuk a pályázat megírását és végigmenedzselését egyaránt, vagyis tehermentesítjüka pályázattal járó adminisztrációktól, a dokumentációkat, benyújtandó anyagokat, nyomon követéseket, jelentéseket mi kézben tartjuk és kezeljük.

    Kizárólag sikerdíj alapon!

    ITT találhatók erről infók.

    Elérhetőségeinken várjuk a jelentkezését!

  • Módosult a beadás napja a GINOP 1.2.1. és GINOP 1.2.2. eszközbeszerzéses pályázatoknak

    A megnyitásra váró GINOP pályázatok közül a GINOP 1.2.1. és a GINOP 1.2.2., vagyis a kapacitásbővítésről, eszközbeszerzésről szóló pályázatok is alkalmasak vállalatirányítási rendszer, gyártásirányítási, ügyviteli rendszer bevezetésére.

    Módosultak a beadási idők, ugyanis 2017. január 25-re tolódott a beadhatósága a két GINOP pályázatnak. Így lent találhatók meg az aktuális részletek.

    Ugrás a GINOP 1.2.1-16 - Mikro-, Kis- és Középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése pályázathoz
    Ugrás a GINOP 1.2.2-16 - Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása pályázathoz

    Pályázat megnevezése: Mikro-, Kis- és Középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése, GINOP 1.2.1-16.

    Beadható:

    2017. január 25-től.

    Beadási határidő:

    2019. január 16-ig.

    A projektek megvalósítására legfeljebb 18 hónap áll rendelkezésre.

    Jogosultak:

    • Kizárólag TERMELŐ, GYÁRTÓ tevékenységet végző (megadott TEAOR lista alapján), mikro- kis-és középvállalkozásnak minősülő vállalkozások pályázhatnak, akik, vagy akiknek a kapcsolt vállalkozása rendelkezik min. 1 lezárt, teljes üzleti évvel.
    • 2014-ben min. 1 fő volt az átlagos statisztikai létszámuk
    • Csak Budapest és Pest megyén kívül megvalósuló beruházás támogatható!

    Támogatási intenzitás:

    • Észak-Magyarország, az Észak-Alföld, a Dél-Alföld, a Dél-Dunántúl régiókban megvalósuló projektek esetében a mikro-, kis- és középvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 50%-a;
    • Közép-Dunántúl régióban megvalósuló projektek esetében a mikro-és kisvállalkozásokesetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 50%-a, középvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 45%-a;
    • Nyugat-Dunántúl régióban megvalósuló projektek esetében a mikro-és kisvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 45%-a, középvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 35%-a.

    Támogatási összeg:

    • 25 millió Ft - 250 millió Ft vissza nem téritendő támogatás.

    Előleg:

    • Előleg igényelhető, a megítélt támogatás legfeljebb 50%-a, de maximum 125 millió Ft.

    Elszámolható költségek:

    A pályázat keretében kizárólag a jelen pontban meghatározott tevékenységekre lehet támogatást igényelni. Ezeken túlmenően semmilyen egyéb tevékenység nem támogatható.

    • Önállóan támogatható tevékenységek:
    1. Gyártáshoz kapcsolódó, új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása – kötelező projektelem!
    • Önállóan nem támogatható, választható kapcsolódó tevékenységek:
    1. Információs technológia-fejlesztés
    2. Infrastrukturális és ingatlan beruházás
    3. Új eszközök, gépek beszerzéséhez, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakításához kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések
    4. Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása, melyek célja a gazdasági-termelési folyamatok és az üzemen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával.

    Vállalási feltételek:

    • Éves nettó árbevétel/adóalapba beszámított bevétel

    A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az éves nettó árbevétel (egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevétel) növekménye:

    • a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két év alatt összesen eléri a támogatási összeget

                    VAGY

    • a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő második üzleti év végére eléri az 5%-ot

                     VAGY

    • a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két év átlagában eléri az 5%-ot

    Pályázat megnevezése: Mikro-, Kis- és Középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása, GINOP 1.2.2-16.

    Beadható:

    2017. január 25-től.

    Beadási határidő:

    2019. január 16-ig.

    A projektek megvalósítására legfeljebb 12 hónap áll rendelkezésre.

    Jogosultak:

    Kizárólag mikro- kis-és középvállalkozásnak minősülő vállalkozások pályázhatnak,

    • akik, vagy akiknek a kapcsolt vállalkozása rendelkezik min. 1 lezárt, teljes üzleti évvel rendelkeznek (Ez alól kivételek azok a cégek, akik a kiíró által megadott feldolgozóipari tevékenységek valamelyikét fejlesztené; mivel ebben az esetben nem szükséges, hogy a cég már rendelkezzen min. 1 lezárt évvel.)
    • 2014-ben min. 1 fő volt az átlagos statisztikai létszámuk
    • Az ún. "szabad vállalkozási zónának" minősülő településeken megvalósuló beruházásokra pályázhatnak nem feldolgozóipari vállalatok!
    • Nem "szabad vállalkozási zónának" minősülő településen megvalósuló beruházások esetén kizárólaga megadott TEÁOR szám szerinti feldolgozóiparitevékenységek fejleszthetőek!
    • Csak Budapest és Pest megyén kívül megvalósuló beruházás támogatható!

    Támogatási intenzitás:

    • Észak-Magyarország, az Észak-Alföld, a Dél-Alföld, a Dél-Dunántúl régiókban megvalósuló projektek esetében a mikro-, kis- és középvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 50%-a;
    • Közép-Dunántúl régióban megvalósuló projektek esetében a mikro-és kisvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 50%-a, középvállalkozásokesetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 45%-a;
    • Nyugat-Dunántúl régióban megvalósuló projektek esetében a mikro-és kisvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 45%-a, középvállalkozásokesetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 35%-a.

    Támogatási összeg:

    • 5 millió Ft - 25 millió Ft vissza nem téritendő támogatás.

    Előleg:

    • Előleg igényelhető, a megítélt támogatás 50%-a, de legfeljebb 12,5 millió Ft.

    Elszámolható költségek:

    A pályázat keretében kizárólag a jelen pontban meghatározott tevékenységekre lehet támogatást igényelni. Ezeken túlmenően semmilyen egyéb tevékenység nem támogatható.

    • Önállóan támogatható tevékenységek:
    1. Új eszközök, gépek beszerzésének, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása – kötelező projektelem!
    • Önállóan nem támogatható, választható kapcsolódó tevékenységek:
    1. Információs technológia-fejlesztés
    2. Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása, melyek célja a gazdasági-termelési folyamatok és az üzemen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával.
    3. Online megjelenés: domain név regisztráció és hozzá tartozó webtárhely, honlapkészítés

    Vállalási feltételek:

    • Éves nettó árbevétel/adóalapba beszámított bevétel

    A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az éves nettó árbevétel (egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevétel) növekménye:

    • a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két év alatt összesen eléri a támogatási összeget

                    VAGY

    • a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő második üzleti év végére eléri az 5%-ot

                     VAGY

    • a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két év átlagában eléri az 5%-ot
    • Honlapkészítés

    A támogatási kérelem benyújtásakor honlappal nem rendelkező támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt fizikai befejezéséig kialakítja a vállalkozás honlapját. A kialakításra kerülő honlapnak minimálisan az alábbi elemeket kell tartalmaznia:

    • a vállalkozás adatai, elérhetősége, nyitva tartása, legalább egy e-mail cím,
    • a vállalkozás tevékenységeinek rövid bemutatása, a kínált termékek, szolgáltatások
    • a honlap látogatóinak számát mutató számláló,
    • az utolsó frissítés időpontja.

    Mi vállalni tudjuk a pályázat megírását és végigmenedzselését egyaránt, vagyis tehermentesítjüka pályázattal járó adminisztrációktól, a dokumentációkat, benyújtandó anyagokat, nyomon követéseket, jelentéseket mi kézben tartjuk és kezeljük.

    Kizárólag sikerdíj alapon!

    ITT találhatók erről infók.

    Elérhetőségeinken várjuk a jelentkezését!

  • Termelésirányítási rendszer az Ipar 4.0-nak megfelelően

    2017. február során lehetett beadni a nagy érdeklődést kiváltó GINOP 1.2.1-16 "Mikro-, Kis- és Középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése"pályázatot, amely gépbeszerzést, eszközbeszerzést támogatott. Ezen pályázatban fontos plusz pontokat ért (7 vagy 10 pontot), ha a pályázó vállalja olyan vállalatirányítási, termelésirányítási rendszer bevezetésé , amely megfelel az Ipar 4.0 követelményeinek (és amelyet egyébként a GINOP 3.2.2-8.2.4-16 "Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatása" pályázattal is be lehet vezetni).

    Az év hátralévő részében is fognak nyílni olyan pályázatok, amelyek az Ipar 4.0 szerint működő termelésirányítási rendszert várnak el!

    Ez azt jelenti, hogy a szoftverrendszer kell hogy tartalmazzon modern, magas szintű termelésirányítási, termelés programozási megoldásokat, illetve olyan megvalósítást kell tenni, amely során a beszerzett eszközből, termelőgépből interface kapcsolaton vagy szenzoros beolvasás során kapott adatok automatikusan bekerüljenek a termelésirányítási rendszerbe.

    A jó hír az, hogy a WinDirect rendszer megfelel az Ipar 4.0 követelményeinek, tehát a WinDirect-tel kivitelezhető a pályázatban elvárt megvalósítás és működés. A rendszer magas színvonalú termelésirányítási modult tartalmaz, a gépekkel való adatbeolvasási kapcsolatot - egyeztetett módon szolgáltatott adatok, információk szerint - képesek vagyunk megvalósítani.

    Miben tudunk segíteni? Kattintson:

  • Vezessen be vállalatirányítási rendszert eszközbeszerzés pályázat keretében!

    2016. májusában nyílik meg az az eszközbeszerzés pályázat, amelynek keretében lehetőség van vállalatirányítási rendszer, termelésirányítási rendszer, készletprogram, számlázó szoftver, stb. beszerzésére. Pontosabban két pályázatról is szó van, az egyik gyártócégek, gyártási kapacitások fejlesztésére szolgál, a másiknál nem gyártó cégek is pályázhatnak, de csak olyanok, ahol a beruházás a szabad vállalkozási zónák listájában szereplő települések valamelyikében valósul meg.

    Az alábbi pályázatokról van szó:

    GINOP-1.2.1-15 Termelési kapacitás bővítés

    Mire lehet pályázni:

    • Gyártáshoz kapcsolódó, új termelő eszköz beszerzése, min. 50%,
    • Anyagmozgatáshoz kapcsolódó új eszköz beszerzése, max. 25%,
    • Csomagoláshoz kapcsolódó új eszköz beszerzése, max. 25%,
    • Raktározáshoz kapcsolódó új eszköz beszerzése, max. 10%.

    Ki pályázhat:

    • Termelési tevékenységet fejlesztő (az ágazati fókusz szerinti TEAOR lista alapján) vállalkozások
    • Budapest és Pest megyén kívül megvalósuló beruházás

    Támogatás:

    • 30-50% közötti intenzitás.

    Támogatási összeg:

    • 50 millió Ft - 500 millió Ft vissza nem téritendő támogatás.

    GINOP-1.2.2-15 Kapacitásbővítő beruházás támogatása

    Mire lehet pályázni:

    • Új ezköz beszerzése, min. 50%,
    • Anyagmozgatáshoz kapcsolódó új eszköz beszerzése, max. 25%,
    • Csomagoláshoz kapcsolódó új eszköz beszerzése, max. 25%,
    • Raktározáshoz kapcsolódó új eszköz beszerzése, max. 10%.
    • Az új eszköz működtetéséhez szükséges infrastrukturális és ingatlan beruházás, max. 25%-a.

    Ki pályázhat:

    • Termelési tevékenységet fejlesztő (az ágazati fókusz szerinti TEAOR lista alapján) vállalkozások, Budapest és Pest megyén kívül.
    • Az ágazati fókuszba nem tartozó vállalatok esetében a beruházás helye csak a szabad vállalkozási zónák listájában szereplő településeken lehet.

    Támogatás:

    • 50-70% közötti intenzitás.

    Támogatási összeg:

    • 5 millió Ft - 50 millió Ft vissza nem téritendő támogatás.